Darules a Hortobágyon
Az ősz beköszöntével útnak indultak dél felé, Afrikába a távoli lápokon élő darvak is. A hosszú út előtt megpihennek nálunk, Hortobágyon.
A lenyugvó nap hátterében szálló madárcsapatok óriási élményt nyújtottak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Óvodánk népes csapata egy kialakított madárlesnél várta látcsövekkel, fényképezőgépekkel felszerelkezve a darucsaládokat, melyek olykor-olykor fejünk felett keresték a kukoricaszemeket, s menedéket az éjszaka portyázó rókák elől. Reméljük, a sikeres idei kirándulást jövőre ismét nagy érdeklődés kíséri majd, s újfent megcsodáljuk a Hortobágy jelképeként szolgáló nagymadarak reptét.
Darules 2009/2010
Video
A földesi táborban hagyományosan vicces, olykor elgondolkodtató, de mindenek előtt a csapatokat összekovácsoló vetélkedők várják a kicsiket-nagyokat egyaránt.
A Süss fel nap, népszerű gyermekdal feldolgozásait videóra rögzítettük, hogy évek múltán is jót mosolyt csaljanak arcunkra a pop, rock, cigány muzsika, komolyzenei, illetve óvodás stílusban előadott produkciók.
A tábor indulója minden táborlakó szívébe belopja magát, az első nap után már a legkisebbek is dudorásszák. Hogy év közben is fel tudjuk eleveníteni, a videó segítségünkre lehet.
2010/2011
2009/2010
Alapítvány
1995-ben a szülők és a dolgozók összefogásával létrejött:
- „a Közép Utcai Óvodáért Alapítvány”
- » Adószám: 18546129-1-09 «






















